Egyszer volt, hol nem volt, a napfényes Zölderdő mélyén élt egy aprócska tündér, akit Flóra néven ismertek. Flóra kicsi volt, mint egy bogár, de a szíve hatalmas volt, tele álmokkal és varázslatos ötletekkel. Minden reggel, amikor a nap felkelt, Flóra felemelte a kis pillangószárnyait, és repült a virágok között, hallgatva a madarak csicsergését és a fák susogását.
Flóra legjobb barátja egy kíváncsi kis mókus volt, akit Fülesnek hívtak. Füles mindig a legszebb mogyorókat kereste, és imádta Flóra történeteit, amelyek tele voltak kalandokkal és varázslatokkal. Egy szép őszi napon, mikor a levelek mind színesre váltottak, Flóra és Füles felfedezésre indultak az erdő mélyebb részeibe.
– Mit szólnál, ha átkelnénk a Szivárványhídon? – kérdezte Flóra izgatottan, miközben a napfény játszadozott a haján.
– A Szivárványhídon? – csodálkozott Füles, egy kicsit megijedve. – De az nagyon messze van!
– Igen, de biztos vagyok benne, hogy ott csodálatos dolgokat találunk! – válaszolta Flóra, és már indult is.
Ahogy haladtak előre, az erdő egyre sűrűbbé vált, és a napfény az ágfakadékok között csak néha-néha villantott meg egy pár sugárnyi fényt. Hirtelen egy különös, szikrázó fény villant fel előttük. Flóra és Füles megálltak, és csodálkozva néztek a fény irányába.
– Mi lehet az? – kérdezte Füles.
– Talán egy varázslatos pálca! – gyanította Flóra, és izgalommal a szívében közelebb mentek.
Amikor odaértek, felfedeztek egy gyönyörű, kék színű varázspálcát, amely a földön feküdt, és egy csodálatos fényt árasztott. A pálca végén csillogó csillag lógott, amely mintha élne. Flóra úgy érezte, hogy ez a pálca különleges, és talán egy igazi tündér varázspálcája lehetett!
– Ezt el kell vinnünk, Flóra! – mondta Füles, aki mindig is cselekvőképes volt.
Flóra óvatosan megfogta a pálcát, és azt érezte, hogy egy csodálatos energia áramlik át a kezén. Különös érzés volt, mintha a pálca súlya nemcsak fizikai lenne, hanem varázslatos is.
– Milyen varázslatot próbáljunk ki? – kérdezte Füles, a szemei tágra nyíltak.
Flóra elmosolyodott. – Hát, először is, mit szólnál egy gyümölcsszóró varázslathoz? Ki szeretné a legédesebb gyümölcsöt!
A pálcát felemelte, és csukott szemmel mondta a varázsszót: „Málna és szeder, ízletes gyümölcs, jöjjetek ide, csodás bögrémbe forduljatok!”
Hirtelen színes gyümölcsök kezdtek hullani az égből, és a környék tele lett édes, lédús málnával és szederrel. Füles tátott szájjal nézte, amint a gyümölcsök a földre pottyannak.
– Hű, Flóra! Ez csodálatos! – kiáltotta örömmel, és gyorsan összeszedett néhány gyümölcsöt.
Ekkor Flóra úgy döntött, hogy megpróbál egy újabb varázslatot. – Mit szólnál, ha csinálnánk egy szivárványt az égen? – kérdezte izgatottan.
– Az fantasztikus ötlet! – válaszolta Füles, és vigyázva állt Flóra mellé.
Flóra ismét a pálcát felemelte, és mondta: „Szivárvány színei, ragyogjatok fénnyel, az ég felett ti lesztek a szépség, mit kölcsönzök nektek, színcseppjeim!”
Hirtelen a felhők mögül előtűnt egy csodálatos szivárvány, amely áthidalta az eget, a fák és a zöld fű felett. Flóra és Füles örömmel ujjongtak, ahogy a szivárvány csillogott és ragyogott.
– Nézd, Flóra! – kiáltotta Füles, és mutatott a szivárvány alatt heverő kis állatokra, amik mind a csodát nézték. – Mindenki csodálja!
Mire a nap lement, Flóra és Füles fáradtan, de boldogan ültek a fűben, a varázspálca pedig még mindig a kis tündér kezében pihent. Tudták, hogy a pálca varázslata különleges, és felelősséggel jár.
Amikor visszaértek az erdőhöz, Flóra megölelte a pálcát, és így szólt: – A varázslat a szívünkben van, és mindig meg kell osztani másokkal is!
Füles bólogatott, mert tudta, hogy nemcsak a varázspálca, hanem barátságuk és az együtt megélt kalandjaik is különlegesek.
Ettől a naptól kezdve Flóra és Füles minden kalandjukat a Zölderdőben együtt élték át, varázslatokkal és csodákkal teli dolgokat teremtve, miközben megtanulták, hogy a valódi varázslat az együttélésben és a barátságban rejlik.
Így élt tehát a tündér és a varázspálca, akik mindenkinek örömet hoztak, és mindig készen álltak a következő csodás felfedezésre!
