Egyszer volt, hol nem volt, volt egy gyönyörű zöld erdő, ahol a fák magasan az égig értek, és a madarak vidáman csicseregtek. Az erdő közepén élt egy kis teknős, akit Tibi-nek hívtak. Tibi nem volt mindennapi teknős; ő volt a legokosabb és legbölcsebb az összes állat között. Bármilyen kérdést tettek fel neki, mindig tudta a választ.
Tibi nap mint nap a kis tava mellett ült, és várta, hogy az állatok jöjjenek hozzá tanulni. Az erdő lakói nagyon szerették Tibit, mert ő nemcsak tudós volt, hanem kedves is. Mindig készen állt, hogy segítsen, és meséljen érdekes dolgokat a világról.
Egy nap, amikor a nap fénye ragyogott a víz felszínén, és a hűvös szellő átfúrta az erdőt, a nyuszi, az őz és a mókus összegyűltek Tibi körül. A nyuszi, Lili kíváncsian kérdezte: ‘Tibi, miért van az, hogy a nap reggel felkél, majd este lenyugszik?’
Tibi mosolyogva viszonozta a kérdést. ‘Ez azért van, mert a napnak is megvannak a saját szokásai, Lili. Reggel felkél, hogy megvilágítsa a világot, és segít minden állatnak, hogy aktívan élhessen. Este pedig nyugovóra tér, hogy pihenhessen az éjszakai csillagok alatt.’
Az őz, Zoli, szintén érdeklődött. ‘Tibi, miért van az, hogy a fák levelei zöldek, de ősszel színesek lesznek?’
Tibi bólintott, majd elmagyarázta: ‘A fák levelei zöldek, mert a klorofill nevű anyag segít nekik a napfényből táplálkozni. Amikor őszre érkezik az idő, a fák elkezdik félretenni ezt az anyagot, és ekkor láthatjuk a levelek gyönyörű piros, sárga és narancs színeit.’
Ám ezen a napon valami különleges is történt. A barátaik, a kis cserkészek, már messziről közelítettek hozzájuk. Karjukban egy hatalmas, színes csillag formájú papírsárkányt tartottak. ‘Tibi, Tibi,’ kiáltották, ‘tudsz nekünk segíteni, hogy a sárkányunk magasan repüljön az égen?’
A kis teknős nagyon örült, hogy új kihívás elé nézhet. ‘Persze, hogy tudok segíteni! Először is, tudnotok kell, hogy a sárkányt jó szélben kell reptetni, és a megfelelő helyen kell felfelé húzni!’ – mondta Tibi izgatottan.
A gyerekek boldogan követték Tibi tanításait. Felsétáltak egy dombtetőre, ahol a szél fújt, és elkezdtek futni. Amint a sárkány felkúszott az égbe, a gyerekek hangosan nevettek és ugráltak a boldogságtól. Tibi büszkén nézte őket, hiszen tudta, hogy most nemcsak egy sárkányt reptetnek, hanem sokat tanultak a szél erejéről is!
Miközben a sárkány kalandozott az égen, Tibi azt is elmesélte, hogy a fák között hogyan élnek a kis állatok. ‘Nézzétek azokat a madarakat! Tudjátok miért énekelnek olyan szépen reggelente? Mert ők a legjobb reggeli ébresztők számunkra! Segítenek ébren tartani minket a napfény érkezésekor!’ – mondta.
A gyerekek figyelmesen hallgatták, és egyre inkább kíváncsiak lettek. ‘Tibi, van egy kérdésünk!’ – mondták egyszerre. ‘Hogy lehet, hogy te, egy kis teknős, ilyen sok mindent tudsz?’
Tibi elmosolyodott, és így válaszolt: ‘Még ha én kis technős is vagyok, mindig nyitott vagyok az új dolgokra. Minden nap tanulok valamit, akár egy új barát, akár egy érdekes könyv segítségével. A világ tele van csodákkal, csak figyelni és kérdezni kell!’
A gyerekek arca felragyogott, ahogy hallgatták Tibi szavait. Érezték, hogy a tudás kincset ér, és hogy ők is sokkal többet szeretnének megtudni a körülöttük lévő világról.
Ahogy elment a nap, és az ég elsötétedett, Tibi azt mondta: ‘Ma már sok mindent tanultunk, de ne felejtsétek el, hogy a tudás végtelen. Mindig legyen kérdésetek, és bátran keressétek azokra a válaszokat. Akárki is legyetek, mindig tanuljatok, mert az élet egy csodálatos kaland!’
Miközben a tűzoltók világították meg a sötétséget, a gyerekek egyre izgatottabbak lettek. ‘Köszönjük, Tibi! Te vagy a legjobb tanító!’ – kiáltották, és boldogan köszönték meg a kis teknős útmutatását.
Így hát a kis teknős továbbra is tanította az állatokat és a gyerekeket, mindig megosztva tudását és bölcsességét, hiszen tudta, hogy a világ tele van csodákkal, és ha tapasztaljuk őket, akkor a legjobb kaland a tanulás.
És így Tibi, a tanító kis teknős örökre egy különleges helyet foglalt el a szívükben, tanítva őket, hogy bársonyos lila esték, aranysárga reggelek és csillagfényes éjszakák várják őket, ha mernek álmodni és tanulni.
Vége
