Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos kis falucska, ahol színes házak sorakoztak, és mindenki ismerte egymást. E falucskában élt egy kislány, akit Lilinek hívtak. Lili imádta az állatokat, de a kedvenc állata a macska volt. Egy nap, mikor hazaérkezett az iskolából, valami különlegeset látott a kertjükben.
A régi, hatalmas tölgyfa alatt ült egy csodálatos kék macska. A bundája olyan volt, mint a tiszta ég, és a szemei ragyogtak, mint a csillagok. Lili azonnal odaszaladt hozzá, és megkérdezte: „Honnan jöttél, kék macska?”
A macska felemelte a fejét, és egy különös hangon így válaszolt: „Én vagyok Sziriusz, a mese macskája. Az álmok világából jöttem, hogy elkalauzoljalak egy varázslatos kalandra!”
Lili szemei felcsillantak az izgatottságtól. „Tényleg? Hova megyünk?” – kérdezte.
Sziriusz a háta mögött lengette a farkát, és a légies mozdulataival csillagokat szórt szét a levegőben. „Varázslatos helyekre! Készen állsz?”
Lili alig tudta visszatartani a nevetést, annyira boldog volt. „Igen, igen! Készen állok!”
Sziriusz egy ugrással Lili lábai elé érkezett, és hirtelen egy gyönyörű, kék fény kezdett körülöttük csillogni. Lili akkorára nyitotta a szemét, amennyire csak tudta, és a következő pillanatban már nem a falujában álltak, hanem egy elképesztő, varázslatos erdő közepén!
„Ez itt a Csodaerdő!” – mondta Sziriusz. – „Itt minden fának saját meséje van, és minden állat tud varázsolni.”
Lili óvatosan lépkedett, lélegzete elállt, ahogy meglátta a hatalmas, színes fákat, amelyek mindenféle szokatlan formában nőttek. Volt itt fán lévő neon rózsaszín virág, zöld levelekkel teli fa, amelynek ágain kék és sárga madarak énekeltek csodás dallamokat.
„Hogyan tudják ezt csinálni?” – kérdezte Lili, izgatottan bámulva.
Sziriusz mosolygott. „Minden az álmoktól függ, Lili. Az álmok színezik ki a világot!”
Ahogy sétáltak, Lili hirtelen észrevett egy furcsa, levegőben lebegő kis kék labdát. A labda körül fénypontok táncoltak, mintha csak ünnepelték volna valami csodás dolgot.
„Mi ez a csoda?” – kérdezte Lili, a labda irányába nyújtva a kezét.
„Az álmok labdája!” – válaszolta Sziriusz. „Ha megfogod, belekerülsz a legszebb álmaid világába!”
Lili izgatottan megérintette a labdát, és ekkor szivárvány színű fények villantak fel körülötte. Hirtelen egy hatalmas, csillagokkal teli réten találta magát, tele csodálatos virágokkal és tündérekkel, akik táncoltak és nevetgéltek.
„Jól van, most mit csináljunk?” – kérdezte Lili, miközben a tündéreket figyelte.
„Táncolj velük!” – válaszolta Sziriusz. – „A tánc és a nevetés az álmok legszebb része!”
Lili csatlakozott a tündérekhez, és ők együtt táncoltak, mintha csak a világ legszebb zenéje szólt volna. A tündérek mutattak neki különleges mozdulatokat, és Lili érezte, hogy szíve tele van boldogsággal.
Miután sokáig táncoltak, a tündérek elbúcsúztak tőle, és Lili visszatért Sziriuszhoz. „Ez volt a legcsodálatosabb élmény! De most haza kell mennem!” – mondta kissé szomorúan.
Sziriusz bólintott. „Minden kalandnak vége szakad, de az álmaid mindig veled maradnak. Ha valaha szükséged van rám, csak hívj, és én itt leszek!”
Lili megölelte a kék macskát, és akkor, mint egy gyors álom, újra a kertjükben állt a tölgyfa alatt. eltűnt, de Lili szívében megőrizte a csodás emlékeket.
Aznap éjjel, amikor ágyba bújt, Lili a csodás kalandjáról álmodott, és tudta, hogy a kék macska bármikor visszatérhet. Egyszerűen csak hinnie kell benne.
Miközben álomba merült, egy valami biztos volt: a varázslat mindig létezni fog, ha az ember bízik az álmaiban.
És így hát Lili, a kislány, aki egyszer találkozott a kék macskával, sosem felejtette el, hogy a világ tele van csodákkal, amennyiben van egy kis bátorságunk felfedezni őket.
Vége