Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy varázslatos erdő, ahol a fák magasra nyúltak, és a virágok minden színben pompáztak. Ebben az erdőben élt egy kedves kis unikornis, akit Fényképnek hívtak. Fényke egyedülálló volt, mert a szarvában ragyogó csillagfény csillogott. Mindenki tudta róla, hogy különleges, de senki sem tudta igazán, mit is képes csinálni.
Fényke kíváncsi és vidám egy kis unikornis volt, aki imádott barátkozni az erdő többi lakójával. A napja mindig érdekes kalandokkal volt tele. Azon a gyönyörű reggelen, amikor a nap aranysárga fénye beragyogta az erdőt, Fényke elhatározta, hogy felfedezi az erdő rejtett zugait.
Ahogy Fényke egy színes virágszőnyegen lépkedett, találkozott egy nagyon félénk kis nyuszival. A kis nyuszi, akit Pajtásnak hívtak, a fűben ült, és szomorúan nézett maga elé. Fényke odament hozzá, és megkérdezte:
— Miért vagy ilyen szomorú, kedves Pajtás?
Pajtás nagyot sóhajtott, majd így felelt:
— Az erdőben mindenki tud valami különlegeset, de én nem tudom, miért vagyok itt. Csak egy egyszerű nyuszi vagyok.
Fényke szíve megdobban, és azt mondta:
— Nem vagy egyszerű! Mindenki különleges a saját módján. Gyere velem, és nézd meg, mit tudsz!
A két barát elindult az erdő mélye felé. Amint jártak, Fényke megmutatta Pajtásnak, hol találhatnak szivárványos pillangókat, akik táncoltak a levegőben, és mesélt neki az erdő többi lakójáról, mint például a mindenre kíváncsi mókusról, Nevicsekről, és a bölcs baglyokról, akik tudtak varázslatos meséket mesélni.
Ahogy haladtak, ráakadtak egy titkos mezőre, ahol egy hatalmas, csillogó tó terült el. A tó vizében csillagok tükröződtek, és apró sellők játszottak benne. Fényke elnevetette magát, és azt mondta Pajtásnak:
— Nézd, ott vannak a sellők! Nekik is van valami különleges képességük!
Pajtás szeme lenyűgözve ragyogott, és bár még mindig nem hitt abban, hogy ő különleges lenne, Fényke biztató szavai erőt adtak neki. Az erdő felfedezése közben találkoztak a mókussal, Nevicsekkel, aki éppen egy fán ugrándozott.
Nevicske tüchtig kacagva kiáltott:
— Fényke! Fényke! Eddig sosem láttam ilyen kis nyuszit! A barátod?
Fényke boldogan bólintott, és bemutatta Pajtást.
— Ez Pajtás, és ma együtt felfedezzük az erdőt!
Nevicske izgatottan cseverészett:
— Hú, most már biztosan történik valami különleges! Ti ketten különlegesek lesztek együtt! Gyere, fussunk a tágas rétre!
A mókus vidáman vezető szerepet játszott, és a három barát együtt nevetve, ugrándozva futott a rétre. Ott ragyogtak a napfényben, és a szél lágyan simogatta a bőrüket. Minden egyes lépésüknél új kalandok várták őket.
Amikor megérkeztek a rétre, Fényke és Pajtás meglátták, hogy a sellők éppen egy varázslatos táncot járnak. A sellők biztonságban megállták a tavat, és egy szép melódiát énekeltek. A zene hallatára Fényke boldogságával elhatározta:
— Pajtás, táncoljunk velük!
A kis nyuszi kissé visszahúzódott, de Fényke kedvenc csinálmánya, a csillogó szarva, már a sellők felé vonzotta. A kis unikornis szépen kezdett táncolni, és végül Pajtás is beleegyezett, hogy csatlakozzon.
Ahogy táncoltak, Pajtás érezte, hogy szíve megtelik boldogsággal. Az ének és a tánc varázslatos világába lépve felfedezte, hogy ő is képes kifejezni önmagát. Elfelejtette minden szorongását, és a barátaival együtt élvezte a pillanatot.
Az idő gyorsan telt, és a nap már lenyugvóban volt, amikor Fényke és Pajtás elindultak haza. Mindketten boldogan sétáltak együtt, és a barátságukra gondoltak, ami különlegessé tette az egész napot.
Mielőtt hazaértek volna, Pajtás így szólt:
— Fényke, ma rájöttem, hogy én is különleges vagyok, csak másként, mint te vagy Nevicsek. Köszönöm, hogy velem voltál!
Fényke boldogan mosolygott:
— Mindannyian különlegesek vagyunk! Ahogy Pajtás vagy, és ahogy az erdő összes lakója. Éppen ezért barátok vagyunk!
Így a kedves kis unikornis és a szomorú kis nyuszi felfedezték, hogy mindenki a maga módján különleges, és a barátság az igazi varázslat, ami összeköti őket.
A csillagfény csillámporos szarvának köszönhetően Fényke mindig emlékezni fog arra, hogy a legnagyobb varázslat nem a szarvban rejlik, hanem a szívekben, ahol az igazi barátság lakozik.
Ezért hát, ha valaha is kétségeid lennének, csak nézz a tükörbe, és tudd, hogy te is egy különleges csoda vagy!
Vége
