Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisfiú, akit Jánosnak hívtak. János imádta a játékokat, és minden egyes hónap első szombatján elment a közeli játékboltba, hogy megnézze az új érkezéseket. Az üzlet bejáratánál mindig egy vidám tábla állt, rajta ez állt: „ várnak rád.” János ezt a mondatot már kívülről tudta, de sosem sejtette, hogy a boltban valóban igazi csodák várnak rá.
Egy szombat reggel János izgatottan sétált be a boltba. Az üzlet tele volt színes játékokkal, plüssállatokkal, építőjátékokkal és puzzle-kkel. Az üzlet minden sarkában új kalandok rejtőztek, és János úgy érezte, mintha egy mágikus világba lépett volna be.
Ahogy nézelődött, egyszer csak észrevette, hogy egy különleges ajtó nyílik ki, amelyet eddig sosem látott. Az ajtón egy aranyos, zöld kis béka ült, aki mosolygott rá.
- Szia, János! – mondta a béka. – Én Kofe vagyok, és te most belépsz a Játékok Varászországába!
János szeme felcsillant, és a bátorsága elérte a csúcsot. – Hogyan juthatok be oda? – kérdezte izgatottan.
- Csak lépj be, és hagyd magad mögött a valóságot! Minden játék itt életre kel, és te lehetsz a főszereplő! – mondta Kofe, majd szélesre tárta az ajtót.
János lassan átment az ajtón, és ami utána következett, az maga volt a varázslat. Hirtelen a bolt körülöttük eltűnt, és János egy csodálatos világban találta magát, ahol mindenféle játékok és mesebeli lények éltek.
Először egy hatalmas építőkocka városba érkezett, ahol óriási kék kockákból épített házak álltak. Az építőkockák is különlegesek voltak, mert könnyedén mozgatták őket! János örömmel kezdett el építkezni, és hamarosan egy csodás várat épített, amely tele volt tornyokkal és csúszdákkal.
- Ez csodálatos! – kiáltotta János. Ekkor egy színes kis robot, akit Róbotnak hívtak, odalépett hozzá.
- Szia, János! Én Róbo vagyok, és itt minden játék életre kel! Segíthetek neked! – mondta a robot izgatott hangon.
János elfogadta Róbo segítségét, és együtt még nagyobb csodás építményeket alkottak. A városban más gyerekek is játszottak, és János sosem érezte még magát ennyire boldognak. Közben Kofe, a kis béka, figyelte őket a közelből, és mosolygott.
Ahogy a nap egyre magasabbra kúszott az égen, János meghallott valami furcsa zajt. A férfiak és nők, akik a városban játszottak, izgatottan futkostak a város széléhez. Kíváncsian követte őket, és hamarosan megtudta, hogy egy hatalmas játékautóversenyt rendeznek!
- János, szeretnél részt venni? – kérdezte Róbo. – Mindenki jól szórakozik, és nagyon izgalmas!
János szíve hevesen vert. – Persze! De nincs autóm! – mondta szomorúan.
Róbo nevetett. – Itt minden lehetséges! Csak képzeld el az autót, és magad elé tudod varázsolni!
János csukott szemet, és elképzelte a leggyorsabb autót, amit csak el tudott képzelni. Hirtelen a lába előtt egy élénk piros kisautó jelent meg, csillogó fényeivel!
- Tökéletes! – kiáltotta János, és beleült az autóba. Az indítókulcs különös, kék színű volt, és amint elfordította, az autó morogni kezdett.
A verseny hihetetlenül izgalmas volt. János a kis autójával átugrották a színes kockákból épített ugratókat, és száguldott a kanyargós utakon. Mindenki szurkolt neki, és ő teljes szívből élvezte a versenyt.
A végén, amikor áthaladt a célvonalon, a gyerekek ünnepeltek, és János boldogan ugrott ki az autóból. Mindenki őt kiáltotta, mint a nap győztesét!
- János, te csodálatos versenyző vagy! – kiáltotta Kofe a távolból, és János érezte, hogy a szíve tele van boldogsággal.
Ahogy a nap kezdett lenyugodni, János és barátai a játékokkal szórakoztak, és meséltek egymásnak. Minden egyes pillanat tele volt nevetéssel és örömmel, és János sosem akarta, hogy véget érjen. De tudta, hogy haza is kell térnie.
- Kofe! Hol van az ajtó, ahol beléptem? – kérdezte János, kicsit szomorúan.
- Ne aggódj, János! Ha itt az idő, csak zárd be a szemed, és érezd a csodát! A világ itt mindig vár rád! – mondta Kofe biztatóan.
János becsukta a szemét, és egy mély levegőt vett. Amikor megint kinyitotta a szemét, már a játékboltban állt. Az ajtó a mögötte lévő falon eltűnt, de János szívében a kalandok még mindig éltek.
Miközben kiment a bolt ajtaján, és kinézett a napfényes utcára, tudta, hogy bármikor visszatérhet a Játékok Varászországába. Mert a csodák itt kezdődnek, és végtelen helyekre vezetnek!
Vége
