Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kedves kis mosómedve, akit Miki-nek hívtak. Miki egy mesés erdőben élt, ahol mindenféle állat boldogan éldegélt. Miki különösen szerette a tavaszi napokat, amikor a napfény áttörte a fák között, és a levelek susogtak a szélben.
Miki a barátai között a legkíváncsibb volt. Mindig új kalandokat keresett, és soha nem félt a felfedezésektől. Egy nap, amikor a reggeli nap sugarai a fák közé szűrődtek, Miki úgy döntött, hogy elindul egy izgalmas felfedezőútra. Meg akarta találni a híres Szivárványt, amit az idősebb állatok mindig meséltek.
„Tudod, Miki, a Szivárványt csak akkor lehet látni, ha esik az eső és süt a nap!” – mondta a bölcs Bagoly, aki egy hatalmas tölgyfa ágán ült. Aztán hozzátette: „De csodás titkokat rejthet a háttérben, érdemes megkeresned!”
Miki izgatottan indult el, és elhatározta, hogy keresni fogja a barátait, hogy együtt induljanak kalandozni. Először a barátja, Niki, a nyúl barátját kereste meg. Niki a leggyorsabb nyúl volt az erdőben, és mindig tudott valami izgalmasat mesélni.
„Niki! Gyere, keresnünk kell a Szivárványt!” – kiáltotta Miki, amikor megtalálta Nikit, aki éppen répaevésbe merült.
„Szivárvány?” – kérdezte Niki, a szemei felcsillantak az izgalomtól. „Ez csodásan hangzik, én is jövök!”
A két barát ezután Laci, a mókus felé vette az irányt, aki mindig tele volt ötletekkel és kreativitással. Laci éppen a kedvenc tölgyfáján ugrándozott, amikor Miki és Niki megérkezett.
„Laci! Te is csatlakozhatsz hozzánk, keresnünk kell a Szivárványt!” – mondták lelkesen.
„A Szivárványt? Oh, az nagyszerű ötlet! Várjatok csak meg, hozok egy kis diót az útra!” – mondta Laci, majd gyorsan elment keresni a kedvenc csemegéjét.
Ahogy Laci visszatért, az erdei barátok összeszedték a bátorságukat, és elindultak a felfedezőútra. Az útjuk során sok érdekes dolgot láttak. Fák alatt bújó bogarak, csodás virágok, és a messzi hegyek, amik a zöldellő erdő mögött húzódtak meg.
Ahogy haladtak, hirtelen egy kis esőcsepp hullott az orrukra. A barátok megálltak, és felnéztek az égre. A nap még mindig sütött, és az esőcseppek vidáman táncoltak a levegőben. Miki szíve izgatottan dobbant. „Talán most látni fogjuk a Szivárványt!”
Nem sokkal később, a napfény és az eső csodálatos látványt varázsolt az égre. A három barát ámulva nézte, ahogy a Szivárvány színei megjelennek. Piros, narancs, sárga, zöld, kék és lila – minden szín csodálatosan ragyogott.
„Nézd, Miki! Ez csodálatos!” – kiáltotta Niki, és ugrándozva örömében. Laci épp abban a pillanatban a fáról egy ennivalót pillantott meg, és gyorsan felmászott, hogy megnézze, van-e ott valami finomság.
De Miki mindig szeretett volna több lenni, mint a Szivárvány színeinek egyszerű nézegetése. Azt akarta, hogy barátai megértsék, hogy a Szivárvány nemcsak egy szép látvány, hanem a barátság szimbóluma is.
„Nézzétek! A Szivárvány nemcsak azért szép, mert színes, hanem azért, mert minket is összeköt! Mindannyian különbözünk, de együtt vagyunk a legszebbek!” – mondta Miki.
Barátai bólintottak, és egyetértettek. Érezték a köteléket, ami összekötötte őket. Az elképesztő Szivárvány alatt, de a legfőbb csoda az volt, hogy együtt voltak.
Miki, Niki és Laci sokáig nézték a Szivárványt, és elképzelték, hogy mi mindent csinálhatnának együtt. Családi pikniket terveztek a réten, és elhatározták, hogy felfedezik az erdő rejtett szegleteit is.
Az idő repült, míg ők ott álltak, ámulva a Szivárvány felett. Ehhez a hátterükhöz hozzátartozott a barátságuk, amit másodpercről másodpercre erősítettek.
Végül a Szivárvány lassan eltűnt, de Miki szívében megmaradt a varázsa; tudta, hogy a legszebb kincseket nemcsak a színekben találja meg, hanem a barátokban is.
„Na gyertek! Induljunk haza!” – mondta Miki. Barátai boldogan követték, tele szívük a Szivárvány színes csodáival és a barátság varázslatával. És így mesélhették tovább az izgalmas kalandjjaikat az erdő minden kis lakójának.
Az ő történetük pedig egy mese lett, amiről sok-sok év múlva is beszélni fognak a kis állatok az erdőben. A Szivárvány nemcsak egy jelenség volt, hanem a barátságuk szimbóluma. És ez a varázslat mindannyiunkban ott él!
Vége.