Már mindenki várja Lady Gaga legújabb klipjét

Már mindenki várja Lady Gaga legújabb klipjétA híres énekesnő elmondta, hogy legújabb videoklipjét, a Júdást május 5.-én mutatják be. A dalról két klipet is forgattak, az első rendezői változat, ami már látható, a második verzió pedig csütörtökön fog debütálni.

 

Előkészületben a Karib-tenger kalózai ötödik része

Előkészületben a Karib-tenger kalózai ötödik részeA negyedik részt még pirates-of-the-caribbeanel sem kezdték vetíteni a mozikban, de máris nekifogtak a készítők az ötödik rész forgatókönyvének. Jerry Bruckheimer elmondta, hogy azok, akik már látták az új részt, nagyon lelkesek voltak, és csak jókat nyilatkoztak róla. A siker titka nem más, mint a történet frissessége.

 

Gáspár Győző nyaralás helyett a földeken fog dolgozni

Gáspár Győző  nyaralás helyett a földeken fog dolgozniMeglepő, de Gáspár Győző az idén az egzotikus nyaralás helyett a földművelést választotta. A Győzike show sztárja úgy nyilatkozott, hogy családjával most nem terveznek komoly nyaralást. Nem utaznak külföldre,ugyanis földjükön rengeteg munka vár rájuk.

 

Arany Málna és Oscar jelölések

Azért elviekben szöges ellentéte a kettő egymásnak, de most mégis egy helyre kerülnek. Amiről főként a médiában szó van az nyilván a 82. Oscar jelöltjei (a Málna 30. évében jár). A helyzet az, hogy két egészen korrekt listát olvashatunk, nem is nagyon számítottunk másra (ugye?).

 

Mit együnk Szilveszterkor?

Babonás tanácsok

Szilveszterkor a Karácsonyhoz hasonlóan finomabbnál finomabb ételek kerülnek az asztalra. A babona szerint azonban nem mindegy hogy mi. Főleg a vagyon gyarapodásához kapcsolódó hiedelmek határozzák meg az ünnepi menüt.

 

Madonna és lánya közösen dolgoztak egy dalon

Madonna és lánya közösen dolgoztak egy dalonA Sun értesülése madonna-with-his-daughterszerint Madonna és lánya, Lourdes közösen vettek fel egy dalt It’s so cool címmel. Azt még nem tudjuk, hogy a szám majd Madonna következő stúdióalbumára kerül majd, vagy pedig a W.E. című film zenei anyagán fog-e szerepelni.

 

Együtt a Sikoly 4 szereplői

Együtt a Sikoly 4 szereplőiÚjra egyscream_4ütt a csapat! A tegnapi premieren Neve Campbell-t és Courteney Cox-t láthattuk a vörös szőnyegen; mindkét színésznő csak úgy ragyogott. Courteney Cox, és ex-férje, David Arquette nagyszerűen viselkedtek együtt, látszik, hogy a válás ellenére megmaradt közöttük az igazi jó, baráti viszony.

 

Müller Attila tűzvédelmi szakoktató lesz!

Müller Attila tűzvédelmi szakoktató lesz!Müller Attila háza egy hete égett le, mikor a műsorvezető égve hagyott egy gyertyát, ami belobbantotta a függönyöket és a tűz gyorsan továbbterjedt. Attilának szinte mindene odaveszett és teljesen maga alá került. Szerencsére hamar talpra állt és igyekezett barátaival együtt újra lakhatóvá tenni otthonát.

 

Olvasás: Hogyan taníthatod olvasni a gyermeked 4 éves kora alatt?

Az egyik legjobb mód, hogy felkeltsd a gyermeked érdeklődését az olvasás iránt az, ha már egészen kicsi korától fogva felolvasol neki. Ha azt is hagyod, hogy lássa, mit olvasol, a módszer még hatékonyabb!

 

Gyermekanorexia: kis betegek a gyilkos kór markában

Gyerekek az éhhalál szélén, ráadásul önszántukból? A végletekig kiéhezett gyerekek százai kerülnek a kórházakba, miután hónapokon át sanyargatják testüket.

 
Pafi.hu
Időjárás

Hőtérkép

Gazdit keresek!!!